Húsz országból eszperantó nyelven

Az Ifjúsági Eszperantó Hét elnevezésű nemzetközi találkozót rendezték meg Egerben.

2015 December 27-én több mint 20 országból érkeztek egyetemisták: Japánból, Kanadából, Brazíliából, Spanyolországból, Svédországból és Európa valamennyi más országából is. Az ifjúsági találkozónak eddig Németország és Lengyelország adott otthont, de ezúttal Egerbe hozták a rendezvényt.

 Több mint száz eszperantóul beszélő fiatal vett részt a programjainkon. Nemzetközi a szervezés, ami idén lengyel-magyar együttműködésben valósult meg. A hagyományos szilveszteri bálon túl színes események várták a résztvevőket: az Eszperantó Világszövetség szemináriumai, nyelvtanfolyamok, vitakörök, kirándulások, különböző szórakozási lehetőségek – mondta el Tóth Teodóra, a Magyar Ifjúsági Eszperantó Szövetség elnöke.

 A fiataloknak számos programot biztosítottunk. Az eszperantóul kevésbé beszélő diákok részt vehettek egy gyorstalpaló nyelvtanfolyamon, de a haladóknak is tartogattunk meglepetéseket: szerdán borkóstolón voltunk, szerveztünk koncerteket, kirándulásokat, filmvetítéseket, s a török fürdőbe is ellátogattunk – egészítette ki Bagó Sarolta szervező.

forrás: heol.hu